A kutatás célja annak vizsgálata volt, hogy a hazai és európai uniós forrásokból megvalósított fejlesztések milyen hatással voltak a hátrányos helyzetű településeken élők esélyeire, különösen a gyerekszegénységre. Maga a kutatás 15 településen készült esettanulmányokra épült, a vizsgált települések kiválasztásának fő szempontjai a hátrányos helyzet és a fejlesztési források relatíve nagy arányú felhasználása voltak.
A gyerekszegénységet meghatározó dimenziók közül elsősorban a közoktatási és foglalkoztatási területen megvalósult projekteket vizsgáltuk: elemeztük a projektek típusait, a megvalósítás során felmerülő problémákat, valamint a sikeres és kevésbé hatékony megoldásokat.
A kudarcok okaiként leggyakrabban a rosszul értelmezett szükségleteket, az egyes részérdekek előtérbe helyezését a közösségi érdekkel szemben, a döntéshozók irracionális választásait a település státuszának megőrzése érdekében, a legrászorultabbak tudatos kirekesztését a programokból, a tudatos izolációt a legszegényebbektől (jellemzően romáktól) és ezzel egyidejűleg a feltartóztathatatlan gettósodást azonosítottuk.
Az esettanulmányok tanulságaként két megfontolást tartottunk fontosnak kiemelni: a célzottabb fejlesztések érdekében megfontolandó a célcsoport vonatkozásában az univerzalitás, a kirekesztésben élők integrációját viszont jobban szolgálják a települési szintű stratégiák a nagyobb egységre vonatkozó fejlesztési tervek helyett.
A kutatásból készített tanulmány a Gyerekesély füzetek sorozat 5. számaként, Fejlesztési támogatások hátrányos helyzetű településeken c. jelent meg.
Gyerekesély füzetek 5. – Fejlesztési támogatások hátrányos helyzetű településeken
a program honlapja: http://www.gyerekesely.hu/