Dokumentumok
Az Alapítvány 1998-1999-es közhasznúsági jelentése
- Az Alapítvány 1998-1999-es közhasznúsági jelentése
- Támogatottak 1998
- Munkatársak, kuratórium
- Pénzügyi összegzés
Az Autonómia Alapítvány független
magánalapítvány, 1990-ben alakult. Célja a magyarországi civil társadalom
fejlődésének segítése, elsősorban a független helyi kezdeményezések
támogatásával. Működése során több mint ezer társadalmi szervezet programját
támogatta. Tevékenységét három területre összpontosítja: szegénység és
cigányság (elsősorban megélhetési programok), fenntartható fejlődés, civil
társadalom.
Az Autonómia Alapítvány programjai 1998-99-ben:
- Szegénység és cigányság
- Saját konyhakert
- Iskolakert
- Kertészet 2000
- Fenntartható fejlődés
- Zöldmunka
- Civil Társadalom
- Tolerancia Díj
- Phare Demokrácia Program Mikro-projektjei
- Roma Közösségi Központok
- Roma Munkaerő-piaci Képzés program
Programok
Az Autonómia Alapítvány elmúlt tíz éve
egyértelműen igazolta, hogy kezdeti elképzeléseink helyesek voltak: számos
programunkat, munkamódszerünket átvette a civil- és a közszféra. Amit
megtanultunk, megpróbáljuk új területeken hasznosítani, tevékenységi körünket
az új körülményeknek megfelelően módosítani, bővíteni. A cigányság helyzete nem
javult azóta, hogy tíz éve nekiláttunk a munkának. A támogatók köre bővült
ugyan, független adományozóra, fejlesztőre azonban nagyobb szükség van, mint
valaha. 2000-ben meghirdetett új programjaink új terveink megvalósításának
kezdetét jelzik.
Szegénység és cigányság
A program cigányok és nem cigányok bejegyzett társadalmi szervezeteit támogatja azzal a céllal, hogy elősegítse gazdasági és társadalmi autonómiájuk növelését. A program keretein belül előnyt élveznek azok a helyi kezdeményezések, amelyek jövedelemteremtő gazdasági projektek létrehozására irányulnak. Azáltal, hogy a helyi közösségek saját megélhetésük érdekében termelő munkába kezdenek, a cigányok és nem cigányok között csökkennek az előítéletek, megteremtve az együttműködés lehetőségét.
A nyertes pályázatok többsége mezőgazdasági
projekt, de az alapítvány minden olyan elképzelés előtt nyitott, amely
elősegítheti a helyi közösségek megerősödését, gazdasági fejlődését.
Saját konyhakert 1998-99
A programban a kilencvenhárom támogatott szervezet több mint négyezer roma és nem-roma családot vont be a konyhakertek megművelésébe, korábban nem ismert eszközök, kemikáliák és technikák megismertetésével elősegítve a program sikerességét.
A megtermelt zöldségfélék és gyümölcsök jelentős mértékben javították a résztvevő családok megélhetési feltételeit.
Iskolakert
A programban 1999-ben 39, hátrányos helyzetű településen működő általános
iskola számára nyújtottunk segítséget az iskolai kertek műveléséhez. A
kertekben az iskolában tanuló, nagyrészt roma gyerekek számára nyílt lehetőség
a kerti munkálatok alapjainak elsajátítására.
Kertészet 2000
Az 1998-1999-ben sikerrel bonyolított konyhakerti programok továbbfejlesztése. A Kertészet 2000 célja, hogy cigány civil szervezetek szabadföldi zöldségtermesztési programját támogassa. Kizárólag azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek az elmúlt három év folyamán sikeresen vettek részt az Autonómia Alapítvány vagy más, hasonló területen működő támogatásosztó szervezet programjában. A kétéves program végén a résztvevők önálló árutermelőként tudnak gazdálkodni.
Fenntartható fejlődés
E program keretei között azokat a roma és
nem-roma civil szervezeteket támogatja az alapítvány, amelyek a lakott
környezetben megjelenő problémákra reagálva, pozitív környezeti változásokat
eredményező, munkahelyteremtő projektekkel pályáznak.
Előnyt élveznek azok az elképzelések, amelyek más helyi szervezetekkel
együttműködve valósíthatók meg, és ahol a probléma hosszabb távú kezelésére is
látunk esélyt.
Zöldmunka
A program szorosan kapcsolódik a Fenntartható fejlődés projektjeihez. Célja,
hogy a cigány és nem cigány civil szervezetek együttműködésén alapuló
környezetvédelmi és vidékfejlesztési programok megvalósulását támogassa. A
program az Autonómia és az Ökotárs Alapítvány szoros együttműködésében zajlik.
Civil társadalom
Az alapítvány célkitűzéseit civil szervezeteknek nyújtott támogatásokon keresztül valósítja meg. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a helyi szervezetekkel együttműködő emberek beleszólást kapjanak életkörülményeik alakításába. Az önálló Civil társadalom program fő célja a rugalmas reagálás a nonprofit szektor aktuális igényeire.
Roma közösségi központok
A program keretében az országban hét helyen jöhetett létre olyan központ, amely a régió cigány lakosai számára nyújt oktatással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat. A program egy éve alatt mintegy 100 iskoláskorú gyerek és további 80, az oktatási rendszerből már kikerült fiatal vehetett részt oktatási programokon, 137 vállalkozni vágyó pedig vállakozásfejlesztési tréningeken. A hét központ által megvalósított programok közvetve 10-12 ezer embert érintettek.
Phare demokrácia program mikro-projektek
Az Európai Unió Phare Demokrácia Programja a non-profit szervezetek tevékenységét és szakmai munkáját támogatja, ezzel is hozzájárulva a demokratikus társadalmak megszilárdulásához Közép- és Kelet-Európában. Az alapítvány a program magyarországi tevékenységét koordinálja.
Tolerancia díj
Az Autonómia Alapítvány 1992 óta minden évben a Nemzetközi Emberi Jogok napján, december 10-én díjat adományoz azoknak az újságíróknak, akik műveikkel az egyes társadalmi csoportok kirekesztésére hívják fel a figyelmet, ezzel is hozzájárulva a társadalmi szolidaritás megteremtéséhez.
A Roma Munkaerő-piaci Képzési Programot az
Autonómia Alapítvány 1999 végén hirdette meg a DemNet megbízásából és az USAID
pénzügyi támogatásával. Célja a romák munkaerő-piaci helyzetének javítása;
munkaerő-piaci integrációjuk, reintegrációjuk elősegítése roma szervezetek
által szervezett, lebonyolított képzések és ezt kiegészítő projektek
segítségével. A pályázati program keretében 10 roma szervezetet tudunk
támogatni új módszerek fejlesztését, terjesztését, kísérleti munkaszervezési
formák meghonosítását célzó projektjeik megvalósításában.
Roma Mezőgazdasági Fejlesztő Program
2000. augusztusában az Autonómia Alapítvány
meghirdette új, háromszintű, fejlesztő támogatási rendszerét, Roma
Mezőgazdasági Fejlesztő Program (RMF) néven. A program célja - a támogatandó
társadalmi szervezeteken keresztül - lehetőséget biztosítani a résztvevő romák
gazdasági tevékenységének elindítására, fejlesztésére, szakmai ismereteik
gazdagítására.
A program szintjei egymásra épülnek. Az első szinten a szervezetek lehetőséget
kapnak egy alapszintű gazdálkodói program megvalósítására. A második szintre
azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek az alapítvány alapszintű programjainak
valamelyikét már sikeresen teljesítették és ezt a tevékenységüket magasabb
szinten kívánják folytatni. A harmadik szinten azokat az őstermelőket, egyéni
vállalkozókat, gazdasági társaságok tagjait támogatjuk, akik miután a második
szinten szerzett bevétel közösen meghatározott részét a szervezetnek
visszafizették, önálló vállalkozásba kívánnak kezdeni.
Menekült Program
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának megbízásából
2000. áprilisától az Autonómia Alapítvány szervezi a Magyarországon élő
politikai menekültek kisvállalkozásait segítő programját. A pályázati program
célja, hogy pénzbeli adománnyal járuljon hozzá a menekültek vállalkozásának
elindításához, működtetéséhez, ily módon segítve megélhetésüket,
integrálódásukat. Az Autonómia Alapítvány döntés előkészítéssel, szakmai
segítségnyújtással és folyamatos monitorozással segíti a támogatott projektek
sikeres megvalósítását.
Pakiv
Az Autonómia Alapítvány, a Romani CRISS és a Freudenberg Stiftung többéves
közös gondolkodásának eredményeként megszületett Pakiv program (a szó cigány
nyelven bizalmat jelent) 2000 júliusában elnyerte a Világbank Fejlesztési
Alapjának 500.000 dolláros támogatását. A hosszú távú program célja több
közép-kelet-európai országban olyan alapítványok létrejöttét serkenteni,
amelyek az Autonómiához hasonlóan romák helyi munkaalkalom teremtő
elképzeléseit támogatják majd. A nemzetközi program első évében a résztvevők
nyelvi és szakmai képzést kapnak.
Szegénység és cigányság
"Kijelenthetjük, programunk kitűzött céljait az eltelt idővel arányosan megvalósítottuk. Családok váltak függetlenné a helyi önkormányzat szociális ellátórendszerétől a kisgépekkel szerzett anyagi javaknak köszönthetően. (...) Szervezetünk - bár a "helyi hatalmasságok" nem igazán örülnek neki - komoly erkölcsi győzelmet aratott. (...) Elismertségünk messze meghaladja a helyi önkormányzatét. A környező települések lakossága körében is igen nagy mértékben megnőtt a szervezetünk iránti érdeklődés. Körvonalazódni látjuk annak a kedvező folyamatnak a kialakulását, amely az istvándi cigányságról korábban kialakult igen rossz véleményt fogja megváltoztatni."
(Részlet az Istvándi Cigány Közösségi Klub beszámolójából)
Saját Konyhakert 1998-99
"Beszámolhatok arról, hogy aki vetett burgonyát, az jó termést mondhat magáénak. A burgonya kiszedésében is segített a szervezet - társadalmi munkában - akinek nagyobb területe volt vagy nehézséget jelentett a betakarítás. Ugyanígy fogunk eljárni a kukoricaszedéskor is. A leszedett paprika lehetővé teszi, hogy télire is tudjanak elrakni, a paradicsomból is termett annyi, hogy aki akart, télire is tudott befőzni. (...) Nem utolsó szempont a kicsit nevelő hatás is. Ha már megvan a lehetőség felébreszteni a bizonyítási vágyat, ha más meg tudja csinálni, én miért ne tudnám. (...) Itt az 1999-es évben nagyon jó volt, hogy a szervezet tudott segíteni. Olcsón elvégezték a munkát és csak a fogatos kapott a szervezettől némi fizetést."
(Részlet a rinyaszentkirályi szervezet beszámolójából, 1999.)
Zöldmunka
- Ez a program lehetővé tette, hogy mérföldeket lépjünk előre, a jövőnket alapvetően meghatározó, emberi kapcsolatok építésében.
- Ez a program a legkülönbözőbb ideológiai nézeteket valló, de a természet és a környezet megóvásáért, értékeinek megőrzéséért tenni akaró, különböző szellemi energiákkal rendelkező embereket egy cél felé terelte.
- Ez a program fejlődésünket folyamatosan biztosította.
- Ez a program a jövőnk alapjait lerakta és úgy szellemiekben, mint anyagiakban fejlődési pályára állított bennünket.
- Ez a program megtanított arra - bár nagyon nehéz -, jó érzés embernek lenni, embernek maradni.
- Ez a program megtanított arra is, hogy féljek. Úristen! Mi lesz velünk, ha magunkra maradunk?
(Idézet Pusoma Jenőtől, a kerecsendi Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Egyesület 1999. évi beszámolójából.)
Phare Demokrácia Mikro-Projekt
"A "MI VILÁGUNK" programunk és egyben a támogatott program célkitűzése, hogy Magyarországon először megteremtsük a sérült emberek (értelmileg és fizikailag, mentálisan sérültek) vizuális eszközök használatával történő új önkifejezési lehetőségének (videofilm, computer animáció) technikai és személyi feltételeit. Így a film és televízió eszköztárának, valamint a dokumentum, esemény-rögzítés lehetőségének a bekapcsolásával, lehetővé válik a személyes élmények és mondandók közvetlen közlése, mely új utat nyit a társadalom széles rétegeinek, a mindezidáig meglehetősen előítéletesen kezelt sérült emberek világához való közelebb kerüléshez. A sérült emberek e programmal kívánják elősegíteni, az érték-, cselekvési- és szerepzavarban levő többségi társadalmat egy megújuló el- és befogadási szemlélet meghonosításában."
(Liling Tamás - Handicap Mozgássérültek Önsegélyező Alapítványa)
Iskolakert
"Többféle zöldséget termeltünk a kertben: szárazbab, krumpli, sárgarépa, petrezselyem, hagyma, fokhagyma. A gyerekekkel igyekeztünk időben (az időjárástól függően) elvégezni kerti munkákat: gyomlálást, kapálást, egyelést (ritkítást), betakarítást. A kertünk sok munkát igényelt, de szép termést hozott. Ameddig a "készlet" tart, a napközis konyha tőlünk veszi át a nyersanyagot."
(Részlet a magyarmecskei Általános Iskola beszámolójából)
Roma Közösségi Központok
"Kérdezik mindig a helyi cigányok, hogy minek ez az egész közösségi központ. Mondom nekik, hogy jó, még új nektek is, ez a jovó, ez a fejlődés. És egyre többen jönnek, hogy mi megy itt, mit tudnak segíteni."
(Dógi János, a Gyomaendrődi Közösségi Központ vezetője)
Tolerancia-Díj
"Ahol társadalmi csoportok naponta
súlyos sértéseket kénytelenek a hatalom gyakorlóitól eltűrni, ott egyre
növekszik a ressentiment és egyre fogy a demokrácia.
De lehet, hogy a társadalmi békétlenség gerjesztése, aminek ma kényszerű
tanúi s gyakran tehetetlen elszenvedői vagyunk: lehet, hogy ez is jó lesz
valamire. Lehet, hogy épp ennek folytán mindinkább ráeszmélünk
elidegeníthetetlen tulajdonunkra, a demokráciára, és birtokunkba vesszük azt
úgy, hogy kitöltjük kereteit mindazokkal az öntevékeny szervezetekkel,
intézményekkel, amelyekben akaratunkat és eszményeinket láthatjuk
megtestesítve.
Lehet, hogy Magyarországon létrejön majd a civil társadalom, amely képessé
válik arra, hogy saját életét a mindenkori hatalomtól függetlenül megszervezze,
és a demokráciát a saját szükségletei szerint, a saját szabadságára,
boldogságára és boldogulására átformálja.
És akkor eljön a nap, amikor a tolerancia nem erény lesz csupán, hanem
társadalmi gyakorlat is."
(Kertész Imre, részlet az 1999. december 10-én, a Tolerancia-díj átadása alkalmával elhangzott beszédből)
|
|
Nyomtatott sajtó |
Televízió |
Rádió |
|
1998 |
|
|
|
|
I. |
Mihancsik Zsófia |
Varga Ágota |
Hegyi Imre és Kovalik Márta |
|
II. |
Balogh Attila |
Bayer Ilona |
Moskovics Judit és Maronics Annamária |
|
III. |
Scipiades Erzsébet |
Kriskó László és Matula Mariann |
Ránki Júlia és Sándor Erzsi |
|
Különdíj |
Mancs szerkesztősége |
|
Tilos Rádió |
Civil Társadalom
A Mohács és Környéke Önsegélyező Csoport
támogatása tagságának bővítésére, programjainak finanszírozására, valamint egy
nyugdíjas ház alapjainak megteremtésére szolgált.
Rendszeresen szerveznek kiállításokat, nyugdíjas előadóművészek részvételével
fesztiválokat, kirándulásokat, gyógyüdüléseket, sakk- és kártyapartikat,
kézimunkakört. 1998. májusában indították el "otthonteremtés"
céljából téglajegy akciójukat, melyből 1997-ben 107 000,-Ft bevételük volt.
Rendezett és együttműködésre épülő kapcsolatuk van a helyi önkormányzattal;
térítésmentes ingatlanhasználatot és pénzbeli támogatást is kaptak már tőlük.
Jogsegélyszolgálatot működtetnek, és a mohácsi rádióban aktuális hírekkel
szolgálnak a nyugdíjasoknak. A helyi sajtó figyelemmel kíséri programjaikat.
MUNKÁVAL A PIHENÉSÉRT
Mohács-Harkány
A helyi Nyugdíjas és Önsegélyező Csoport tagjai társadalmi munkában újítják fel
azt a harkányi üdülőt, ahová idén ötvenen mennek majd ingyen nyaralni.
A szervezet minden nyáron a bútorgyár üdülőjét bérelte, ám az épületet most el
akarják adni. Így nekiláttak, hogy másik harkányi helyet találjanak maguknak.
Ez sikerült, egy magántulajdonban lévő, hat éve nem használt szintes épületet
béreltek ki három évre.
Az üdülő két-három ágyas szobáiban 15-en kényelmesen elférnek, viszont az
állapota igen lerobbant volt, ezért a nyugdíjasok elkezdték teljes egészében
önerőből rendbe hozni a helyiségeket.
- a festéshez, mázoláshoz szükséges anyagokat szervezetünk vette, az összes
munkát mi magunk végezzük. Minden héten 10-15 tagunk utazik oda, és részt vesz
a munkában - tudtuk meg Heil Jánosnétól, a csoport vezetőhelyettesétől.
Az Autonómia Alapítványhoz benyújtott pályázatnak köszönhetően idén a szervezet
ötven tagja tud majd ingyen üdülni. A nyaralóhasználatért és a fürdőjegyekért
sem kell fizetniük. [ T. D. ]
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
