Dokumentumok
Az Alapítvány 2000. évi beszámolója
- Az Alapítvány 2000. évi beszámolója
- Támogatott programok
- Munkatársak
Narratív jelentés:
Az Alapítvány működése
Az Autonómia Alapítvány tízéves működése arra ösztönzött bennünket, hogy áttekintsük és értékeljük eddigi tevékenységünket. Az értékelés részeként statisztikai elemzésekkel és esettanulmányokkal programjaink hatásvizsgálatát készítettük el. Az utóbbiak nemsokára könyvformában is megjelennek. Az esettanulmányok készítése során számot vetettünk korábbi programjaink eredményeivel és kudarcaival, és ennek során megpróbáltuk feltárni az okokat, melyek mindezek kialakulásában szerepet játszottak.
Működésünk tíz éve alatt a világ is jelentősen megváltozott körülöttünk. Figyelembe véve az értékelés eredményeit, valamint a hazánkban történt gazdasági, politikai változásokat (egyre több támogatásosztó szervezet jelent meg; strukturálódott a roma közélet; átalakult a roma politika; ennek megfelelően alapvetően megváltoztak a támogatott szervezetek céljai, működésük stb.) kifejlesztettük új támogatási stratégiánkat a következő szempontok szerint:
A korábbi gyakorlattal ellentétben, az Autonómia Alapítvány a jövőben elsősorban egymásra épülő programok keretében nyújt támogatást társadalmi szervezeteknek, roma emberek önálló gazdasági tevékenységének elősegítéséhez.
A pályázati rendszer célja, hogy a támogatott szervezetek a folytatni kívánt gazdasági tevékenységet (projektet) gazdaságilag racionálisan, hosszú távon fenntartható módon, több éves szakmai fejlesztéssel valósítsák meg. Programjainkban három, egymásra épülő támogatási szintet különböztetünk meg. A három támogatási szinten lehetőséget biztosítunk a résztvevő roma családok és személyek gazdasági tevékenységének elindítására és/vagy fejlesztésére, szakmai ismereteik növelésére, hogy ezáltal nagyobb bevételhez jussanak hozzá.
Új programjainkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy azok a szervezetek, amelyek korábban nem vettek részt hasonló jellegű támogatási rendszerben, képzések keretén belül sajátítsák el a programjuk megvalósításához szükséges ismereteket.
Véleményünk szerint a hosszú távú együttműködéssel, a megalapozott szakmai tudással és a folyamatos monitorozással hozzá tudjuk segíteni a támogatott szervezeteket, hogy gazdasági versenyképességüket megteremtsék, növeljék.
Legújabb támogatásosztó programjainkat ezen új szempontok folyamatos szem előtt tartásával terveztük meg és bonyolítjuk le.
A Phare Demokrácia Program Mikro-Projektek bonyolítása Magyarországon
Programfelelős: Nun András
A program kifejezetten a nem-kormányzati, nonprofit szervezetek (NGO) tevékenységének támogatásával kíván hozzájárulni a demokratikus társadalom megszilárdulásához.
Az Autonómia 2000-ben ötödik alkalommal nyújtott technikai segítséget a EU Delegációjának a 100 milliós program magyarországi lebonyolításához.
A Labrisz Egyesület által kidolgozott projekt célja a szexuális kisebbségeket, és különösen a nőket súlytó előítéletek és diszkrimináció csökkentése volt. Az egyesület által középiskolák számára kidolgozott oktatási program keretében a diákok nem-előítéletes keretek közt hallhattak a homoszexualitásról és tehettek fel azzal kapcsolatban kérdéseket.
A végrehajtott projekt jelentős felzúdulást keltett és vitát gerjesztett a médiában, az önkormányzatoknál és az oktatási intézményekben. Viták kereszttüzébe került a szervezet tevékenysége, melyek azonban elsősorban a szervezet céljainak félreértésén és az előítéletes hozzáállásnak voltak köszönhetők. Mindezek a tények is azt igazolják, hogy a homoszexualitás, annak diszkriminációja és az ahhoz kapcsolódó vita önmagában problémával terhes, mivel a döntéshozók és a közvélemény még mindig bizalmatlanok ahhoz, hogy a kérdést objektíven tudják kezelni.
SZOROSAN VETT ALAPPROGRAMOK
Szegénység / Cigányság Program
Programfelelős: Pozsonyi Bernadette
A 2000 előtti, illetve 2000 első hónapjaiban megszavazott támogatások egy évre szóltak. A program értékelése során megértettük, hogy akkor hatékony a támogatás, ha több évre szól, és a részprogramok egymásra épülnek. Emellett azonban fenntartjuk azt a lehetőséget, hogy ha régi típusú működőképes jövedelemgeneráló, munkaalkalom-teremtő pályázatok kerülnek elénk, azokat kuratóriumi döntés alapján továbbra is támogatjuk.
A Kisköre és Régiója Felemelkedéséért Alapítvány egy szolgáltatóház felépítését vállalta a Szegénység/Cigányság program keretén belül. A Ház profilja festés-mázolás, víz-, gáz-, központifűtés-szerelés, kisebb kőművesmunkák és villamosberendezés-szerelés, villanyszerelés. Villamos berendezések javításáért eddig Egerbe kellett utazni, de gázost vagy villanyszerelőt 30 km távolságból kellett hívni. A Szolgáltató-Ház egy-két év után kezd majd nyereséget termelni. Amerikai pénzből újították fel a Közösségi Központot, ebben a házban kap helyet a Szolgáltató-Ház. Ezen felül a közeljövőben beinduló szociális építkezések során a belső munkálatok elvégzésére is szerződhetnek. Megállapodás született a helyi munkaügyi központtal - a vállalkozásban részvevők havi 35.000 Ft bért kapnak, a haszon elosztásának és visszaforgatásának arányán és módján meg dolgoznak. Első lépésben piacfelmérést készítettek, majd a beinduláshoz szükséges eszközöket vásárolták meg.
Az Egyeki Szöghatár Kht roma és nem roma családok részvételével kezdte el földművelési és állattartási programját 2000-ben. Az Autonómia Alapítvány kizárólag a résztvevő roma családokra vonatkoztatva támogatta a programot (a nem roma családokra vonatkozó költségeket a Szervezet és a helyi önkormányzat fedezi). A program keretén belül babot, tönkölybúzát, napraforgót, valamint egy ún. kísérleti állatkihelyezést indítottak el. A kísérleti állattartás lényege, hogy 10 családhoz 1-1 kecskét, 20 családhoz pedig 200 darab előnevelt csirkét helyeznek ki. Ezen felül 2 méhcsaládot vásároltak, melyek a környéken élő profi méhészekhez kerülnek a helyi cigányság számára oktató célzattal.
Kertészet 2000
Programfelelős: Béres Tibor
A Kertészet 2000 program keretében 14 roma szervezetet (210 család) támogattunk 2000-ben. A program célja segíteni a roma családok őstermelővé vagy önálló mezőgazdasági vállalkozóvá válását.
A program tréninggel indult, amelyen a bevont családok mellett munkatársaink is részt vettek. A tréning során az alapvető mezőgazdasági ismeretek elsajátítására nyílt lehetőség. Mielőtt a szervezetek megvásárolták volna a szükséges vetőmagokat, talajfertőtlenítő szereket, műtrágyákat és gépeket, a képzése megtanulhatták azok szakszerű használatát, kezelését. Az egyesületek a tréningek szervezése során a helyi szakértők tudására is támaszkodtak.
A pénzügyi támogatás mellett az Autonómia Alapítvány szakmai segítséget is nyújtott a támogatott szervezeteknek, ennek keretében került sor a szervezetvezetőknek megtartott projekt-menedzsment tréningre és a Szentesen tartott technológiai bemutatókra, mely során a melegházas növénytermesztéssel ismerkedhettek meg az ez iránt érdeklődők.
"Amit még nem hagyhatok ki: az idő során kiderült, hogy a föld nem volt megművelve. Itt szeretnénk arra utalni, hogy a cigány nehogy már jó földet kapjon. Ez egy idézet egy magyar embertől. Ennek ellenére úgy látta a szervezet vezetősége, hogy akkor is meg kell mutatnunk némi segítséggel a rossz és nem művelt földterületből is tudunk pénzt kihozni jó gazdálkodással. A programban részvevők, családtagok is készen voltak bebizonyítani a program végére. Programon kívül ugyanis termeltünk még 2 hektár burgonyát, 1 hektár zellert, aminek a szervezet a piaci értékesítését is megoldotta. Mi úgy gondoljuk, hogy a megszerzett tapasztalatokat a következő évben a termés átlagára és a minőség javára tudjuk fordítani."
(A hosszúpályi Cigány Vezetők Szakmai Szervezete beszámolójából)
"Az idén a paprika mellett dinnyepalántákat is nevelnek majd a fóliasátorban, a palánták kikerülése után pedig uborka termesztését tervezik (…) Növelik a burgonya termőterületét, valamint napraforgót is vetnek. Értékesítési gondjaik az idén nem voltak, segített a települési önkormányzat is. (…) "Azt vállaltuk, hogy amit megtermelünk, annak egy részét visszaforgatjuk a termelésbe. Megtettük, hiszen folyamatosan növeltük a földterületet. A programban résztvevő családok őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek. Talán jövőre már mi is adófizető polgárok leszünk" - jegyezte meg Gyöngyösi Jenő, a szervezet vezetője."
Zöldmunka
Programfelelős: Poós Ferenc
A Zöldmunka program keretén belül helyi roma és nem roma civil szervezetek együttműködésén alapuló, a fenntartható fejlődés elveinek megfelelő, gazdálkodói vagy munkaalkalmat teremtő környezetvédelmi tevékenységeket támogatunk az Ökotárs Alapítvánnyal közösen. Ezt az idén három kategóriában hirdettük meg.
Az első kategóriában egyszeri környezetvédelmi akciókat támogattunk, roma emberek aktív részvételével. A program célja, hogy felhívja a településen élők figyelmét, és megoldást keressen a helyi környezeti problémákra, valamint munkaalkalmat teremtsen a település roma lakosságának. A programra adható maximális támogatás 500e Ft volt. A támogatás nem volt igényelhető munkabérre valamint kötelező önkormányzati feladatok elvégzésére.
"Ez év április első felében egy olyan szeméttelepet számoltunk fel, amely közvetlenül a lakók környezetében volt. A szeméttől megtisztítottuk és játszótérré, labdarúgópályává alkalmassá tettük. Ezt követően április 20-án meghirdettük a "Tiszta udvar, rendes ház" akciót. Felhívtuk a családok figyelmét a követelményekre, kiosztottuk részükre az elültetendő fákat, tujákat. Az emberek lelkesedéssel fogadták kezdeményezésünket. Hat utcából mintegy 82 család kezdte el a versengést. Zsákokba gyűjtötték a szemetet, meszelték, festették a házakat, kívül-belül, szépítették környezetüket, elültették a bokrokat. Az akciót értékelő bizottság munkájában részt vett a város önkormányzata, a Családvédelmi és Családsegítő Szolgálat valamint a Kisebbségi Ház Egyesület képviselői is. 42 család kiérdemelte a tisztasági csomagot, hat család kapott kiváló elismerést, oklevelet. "Tiszta udvar, rendes ház" felirattal táblát. A program közös ünnepléssel, vacsorával ért véget. Mindenkinek ízlett a finom babgulyás, ami után üdítővel kínáltuk a családokat. Úgy ítéljük meg, hogy a "Zöldmunka" című programmal mindenki jól járt: a családok tisztábbak lettek, a környezet megszépült, a levegő mindenki számára frissebb lett."
A második és harmadik kategóriába a fejlesztő programok tartoznak. A nyertes szervezetek pályázatainak kidolgozására az Ökotárs Alapítvány adott támogatást, szakértők és mentorok segítettek abban, hogy a fenntartható fejlődés elvei a programokban érvényesüljenek. Fontosnak tartottuk, hogy a fejlesztések helyi szinten történjenek és azt, hogy ne csak a pályázó szervezetek kapjanak képzést a fenntartható fejlődés elveiről, hanem a mentorok is megismerkedhessenek a magyarországi romák helyzetével, történetével Ezek a programok 2001-ben is futnak.
- Bagaméren megújuló energia (napkollektor) használatával szárítanak gyűjtött és termesztett gyógynövényeket.
- Barcson gyógynövény termeltetési és értékesítési szövetkezet létrehozását és beindítását támogattuk.
- Noszvajon a helyi hagyományokon alapuló gyümölcsaszalást támogattuk, amely szorosan kapcsolódik a helyi épített kultúra megőrzéséhez.
- Gyomaendrődön extenzív állattartói program indult, amelyhez kapcsolódott a WWF programja, valamint a tejfeldolgozás.
Roma Mezőgazdasági Fejlesztő Program
Programfelelős: Pozsonyi Bernadette
2000-ben indítottuk el ezt az új, háromszintű, fejlesztő támogatási rendszert. A program célja lehetőséget biztosítani a résztvevő romák gazdasági tevékenységének elindítására, fejlesztésére és szakmai ismereteinek gazdagítására. Az alapítvány a program első szintjére (Konyhakert és Kisállattartó Program) 2000. augusztusában írta ki a pályázatot. Az első szinten a szervezetek lehetőséget kapnak egy alapszintű gazdálkodói program megvalósítására. A második szintre (Roma Farmgazdaság Program) azok a szervetek pályázhatnak, amelyek az alapítvány vagy más hasonló támogatásosztó szervezet alapszintű programjának valamelyikét már sikeresen teljesítették és tevékenységüket magasabb szinten kívánják folytatni. A harmadik szinten (Roma Magángazda Program) azokat az őstermelőket, egyéni vállalkozókat és gazdasági társaságok tagjait fogjuk támogatni, akik miután a második szinten szerzett bevétel közösen meghatározott részét a szervezetnek visszafizették, önálló vállalkozásba kívánnak kezdeni.
A Romsom Alapítvány (Tomor), a Roma Mezőgazdasági Fejlesztő Program első szintjének egyik nyertes pályázója. Az alapítvány öt család kecsketartáson és sajtkészítésen alapuló megélhetési programjával pályázott. Terveik szerint 2000. novemberétől 2001. októberéig felújítják a karámokat, 25 darab anyaállatot és egy kecskebakot vásárolnak, részt vesznek egy állatgondozási és állategészségügyi tanfolyamon, az anyaállatok tejét feldolgozzák, majd értékesítik. Jövőbeni terveik között szerepel, hogy a második szinten - sikeres pályázás esetén - bővítik az állatállományukat, a feldolgozáshoz szükséges eszközeiket és az értékesítési lehetőségeiket. A harmadik szintre el szeretnék érni, hogy a programban résztvevő családok önállóan, saját tőkével indíthassák el vállalkozásukat.
TÁGAN VETT ALAPPROGRAMOK
Roma Munkaerő-Piaci Képzés
Programfelelős: Lukács György
1998/99-ben valósítottuk meg a USAID által finanszírozott Roma Közösségi Központ programot, amelynek célja hét önálló roma közösségi központ létrehozása, működtetésének beindítása és a hozzájuk kapcsolódó szakmai programok megvalósítása volt. A roma közösségi központok pályázati célkitűzésként is megfogalmazott feladata volt, hogy a hátrányos helyzetű települések roma lakosságának olyan szolgáltatásokat nyújtsanak, amelyek közösségfejlesztő, képző és szervező szerepükkel hozzájárulnak az érintett csoport gazdasági és szociális esélyegyenlőségének megteremtéséhez. A közösségi központok által szervezett programok a helyben élők igényeire kellett, hogy válaszoljanak, ezek feltárásában a támogatott központok elsődleges szerepet játszottak.
Az 1999-ben meghirdetett, 2000-ben lebonyolított program szponzora szintén a USAID, célja pedig a romák munkaerő-piaci helyzetének javítása; munkaerő-piaci integrációjuk, reintegrációjuk elősegítése volt. A pályázat résztvevői kizárólag roma civil szervezetek lehettek.
A képzéseket összesen 157 ember kezdte el, közülük 138-an fejezték be és vizsgáztak le sikeresen. A hallgatók átlagéletkorra 26 év volt. A hosszabb, több hónapig tartó képzéseket inkább a fiatalabbak vették igénybe, a középkorúak a rövidebb, állásközvetítéssel összekapcsolt tréningeket választották szívesebben. Az egyesületek által szervezett képzések jellegével is magyarázható, hogy a tréningek résztvevőinek 75%-a volt férfi.
Pakiv
Programfelelős: Jennifer Tanaka
Programigazgató: Nikolay Kirilov
A Pakiv Európai Roma Alap az Autonómia Alapítvány, a Romani Criss (Románia), a Freudenberg Stiftung (Németország) és a legújabban csatlakozott Roma Lom Alapítvány (Bulgária) nemzetközi kezdeményezése.
A Pakiv program olyan, a civil társadalom kapcsolatrendszerét megteremtő programokat támogat, melyek új foglalkoztatási lehetőségeket és bevételteremtő kezdeményezéseket biztosítanak a roma és etnikailag vegyes közösségek számára Közép- és Kelet-Európában.
Az új jövedelem-teremtő és alkalmazást elősegítő programok fiatal, bulgáriai, magyarországi, romániai és szlovákiai vezetőinek képzésére a Pakiv program egyéves nemzetközi Vezetőfejlesztő tréninget indított.
A program az indulás bejelentésével és a pályázati felhívás közzétételével vette kezdetét 2000 októberében. A meghallgatásokra és a négy résztvevő országból származó, húsz roma vezető kiválasztására ugyanez év decemberében került sor. A nemzetközi vezetőképző tréninget 2001 során szervezzük meg.
A programban résztvevő fiatalok átlagéletkora huszonhat év. A program a Világbank, a Ford Alapítvány és a Budapesti Brit Nagykövetség támogatásában valósul meg.
Tolerancia Díj
Programfelelős: Somlai János
Kant
Az újságírói Tolerancia díjat december tizedikén, az Emberi Jogok Napján kilencedik alkalommal osztotta ki a zsűri (Bíró András, Donáth László, Fodor Gábor, Jancsó Miklós, Ludassy Mária, Orsós László Jakab). A Díjat az idén Esterházy Péter adta át.
| Nyomtatott sajtó | Rádió | Mozgókép | |
| 1. díj | Scipiades Erzsébet | Pálfi Balázs | Varga Ágota |
| 2. díj | Puporka Lajos Hell István | Bódis Kriszta | |
| 3. díj | Horváth Miklós | ||
| Különdíj | Népszava publicisztika rovat | Hegyi Imre és Kovalik Márta | Fehéri Tamás |
Az év kiemelkedő eseményei
10 éves születésnapi ünnepség, konferencia
Projektfelelős: Somlai János
2000 szeptemberében ünnepeltük az alapítvány 10. születésnapját, a Fészek klubban, 250 vendég jelenlétében filmmel, tűzijátékkal, tortával és a Besh o Drom együttessel. Másnap konferencia keretében támogatott helyi programok vezetői mutatták be tevékenységüket és válaszoltak a nézők kérdéseire. A konferencia anyagának megjelenése 2001 szeptemberére, a következő hasonló konferencia időpontjára várható.
"Kísérletezni kezdtünk és bevittük a programot teljesen a cigánysorra, hogy a többi, szervezetünkhöz nem tartozó ember is lássa, hogy dolgozunk. Én közel egy-két hónap alatt körülbelül 300 feljelentést kaptam, emiatt, aminek örülök is, hisz ebből látom hagy érdeklődnek a program után. (nevetés) Én igazából 11 fővel működtem együtt; ők jelezték, hogy szívesen részt vennének a programban. Együtt dolgoztunk a földeken, együtt alakítottuk ki a locsolórendszert. Meg is lett a munkánk eredménye. Nagyon pozitívan tudom elmondani, hogy igen jó termésünk volt. Nyíradonyban a második legjobb termése volt a Lungo Drom helyi szervezetének. A termelőkkel jó a kapcsolatunk, van, amikor jönnek a parasztemberek, nézik a paprikánkat, nem akarják elhinni, hogy az a mi paprikánk. Pedig az a mi paprikánk. (...) Örömmel tölt el a dolog, amikor a parasztember azt mondja, képzeld el, a cigány ezt meg tudta csinálni nélkülünk is."
OMÉK
Ötletgazda és projektfelelős: Poós Ferenc
Az Autonómia, és általa a cigányok megjelenése az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár 2000. év egyik kiemelten fontos eseménye volt. A standunk előtt hat napon át hömpölygött a tömeg, hallgatták a zenénket, nézték a képernyőre kivetített képeket, keresték a térképen a saját falujukat, beszélgettek kiállítóinkkal és munkatársainkkal, kóstolgatták a cigány szervezetek termékeit: a kecskesajtot, tormát, savanyú uborkát...
Vásárnaptár (bemutatók és beszélgetések):
| Szervezet | Milyen terméket állít elő? | |
| szeptember 2. | Kerecsend, Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Egyesület | biotégla |
| Gacsály, Lungo DromCsegöld, Lungo Drom | konzervuborkakonzervuborka | |
| szeptember 3. | Korlát, Phralipe | burgonya, bab |
| Méra, Lungo Drom | burgonya, bab | |
| szeptember 4. | Bagamér, CVSZE | torma |
| Bagamér, A Magyar Torma Megmentéséért Alapítvány | szárított gyógynövények, ökoszolár program | |
| szeptember 5. | Gyomaendrőd, A Művelt Cigány Ifjúságért Alapítvány | kecskesajt |
| Makó, Veszélyeztetettek és Hátrányos Helyzetűek Országos Szövetsége | hagyma | |
| szeptember 6. | Nyíradony, Lungo Drom | pritaminpaprika |
