Az Alapítvány 2001. évi közhasznúsági jelentése

Narratív jelentés:

A 2001-es év fordulópont volt az alapítvány életében. Már évekkel ezelőtt tudtuk, hogy fő támogatóink, az amerikai magánadományozók, akiknek folyamatos bizalmát a kezdetektől fogva általános támogatás folyamában élveztük, kivonulóban vannak az országból. Felkészültünk a váltásra, ami ebben az esetben európai és hazai források felkutatását jelentette, amelyek segítségével eleget tudunk tenni eredeti célkitűzésünknek, a formálódó civil társadalom támogatásának. Elsősorban azt kerestük, hogyan tudjuk a helyi roma szervezetek saját kezdeményezésen alapuló jövedelemgeneráló tevékenységét erősíteni. Ugyanakkor az is világos volt, hogy számos helyi szervezet, akikkel régóta kapcsolatban vagyunk, már kinőtte az Autonómia kereteit, képes nagyobb léptékű programokat megvalósítani. Ennek alapján számot vetettünk azzal, hogy a közvetlen adományozás nem kizárólagos formája a lehetőségek bővítésének. A mindig is végzett fejlesztő nagyobb hangsúlyt kapott. A 2001-es tevékenység struktúra jól mutatja a változást. Az alapítvány amellett, hogy igyekszik megtartani az adományozást, egyre több képzést vagy képzéssel összefüggő programot csinál, amelynek eredményeként támogatottaink saját maguk megtalálják a forrásokat. Többszintű támogatási rendszerünk lehetővé teszi, hogy más adományozókkal együttműködve valósítsuk meg elképzeléseinket.

Szegénység, Cigányság Program

Az első 10 évben főleg egy éves támogatásokat adtunk. A programértékelés eredményeként úgy döntöttünk, hogy segítségünk hatékonyabb, ha több mint egy évre szól, és a különböző programrészek egymásra épülnek. Ugyanakkor fenntartottuk azt az eredeti gyakorlatot is, hogy nyitottak vagyunk bármilyen jó jövedelem generáló vagy munkahelyteremtő elképzelés támogatására, nem kizáró ok, ha az elképzelés csak egy évre szól. Számos támogatottunk eredetileg a szegénység-cigányság program résztvevője volt, és később vált képessé magasabb szintű programok végrehajtására.

Kertészet 2000

Azoknak a roma családoknak kívántunk segítséget nyújtani, szervezeti keretben, amelyek rendelkeznek egy intenzív kultúrás mezőgazdasági termelés alapfeltételeivel (elegendő termőföld tulajdon vagy bérlet, alapszintű szakismeret és tapasztalat, részvételi szándék a programban). Két éven keresztül segítettük a bevont családok árutermelővé válását, hozzájárulva a termelők korszerű termeltetői rendszerekhez történő csatlakozásához. További cél volt, hogy a program jelentsen egyfajta előkészületet későbbi, hasonló tárgyú és lebonyolítású programjainkhoz (RMF, Roma Farmgazdaság, Roma magángazda Programok). Jelentős szerepet szántunk a helyi szellemi és anyagi erőforrások mozgósításának. Ezeknek az erőforrások bevonását és ezáltal a támogatott szervezetek helyi együttműködési lehetőségeinek bővítését másodlagos programcélként fogalmaztuk meg.

A program két éve alatt a támogatott szervezetek intenzív gazdálkodást folytattak, a felesleget a piacon adták el. A program helyi vezetői tréningen vettek részt (projekt menedzsment, pénzüógyi tervezés, szükséges mezőgazdasági ismeretek, szervezetfejlesztési tudnivalók). A résztvevők szakértői konzultációs lehetőséget is igénybe vehettek.

Roma Mezőgazdasági Fejlesztő Program

2000-ben indítottuk el ezt az új háromszintű támogatási rendszert. A program célja lehetőséget biztosítani a résztvevő romák gazdasági tevékenységének elindítására, fejlesztésére és szakmai ismereteik gazdagítására. Összesen 39 szervezetet támogattunk első és második szinten. A harmadik szint (Roma Magángazda Program) jelenleg előkészítés alatt áll.

Az első szinten a szervezetek alapszinten gazdálkodnak (konyhakert, kisállattartás). A második szintre azok jelentkezhetnek, akik már a mi vagy más adományozó támogatásával alapszintű programban sikeresen részt vettek, és magasabb szinten szeretnék folytatni tevékenységüket. (Többféle dolgot termelnek, termesztenek, feldolgozzák a termést, kiegészítő munkálatokat is végeznek.)

A harmadik szint még nem kezdődött el, azok a magángazdálkodók, akik kiválnak a második év során, és piacképes vállalkozást tudnak elindítani jelenleg a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz fordulhatnak vállalkozói kölcsönért.

Iskolakert

A program a hasonló elnevezésű, 1999-es támogatásosztó program folytatása. Olyan hátrányos helyzetű (kis)településekről érkező pályázatokat vártunk, ahol a roma lakosság aránya számottevő. A pályázat elnyeréséhez helyi roma szervezetek és oktatási intézmények együttműködése volt szükséges.

Célunk az volt, hogy a gyerekekkel, családjaikkal megismertessünk megélhetési célú, környezettudatos gazdasági tevékenységeket elméleti és gyakorlati formában, és lehetőséget teremtsünk hátrányos helyzetű települések iskolái számára a kerti gazdálkodás alapismereteinek elméleti és gyakorlati elsajátításához szükséges eszközök, berendezések beszerzésére; környezetkímélő mezőgazdasági technológiák megismerésére; környezetkímélő hulladékhasznosító technológiák alkalmazására.

A pályázati kiírásra 32 pályázat érkezett. 16 projektet támogattunk.

Zöldmunka

A Zöldmunka lényege, hogy olyan helyi kezdeményezéseket támogatunk, amelyek a helyi munkanélküliek számára kínálnak munkalehetőséget figyelembe véve a fenntartható fejlődés elveit is. V. programot 2001-ben is kétfordulós pályázat keretében, fejlesztő programként hirdettük meg, együttműködve az Ökotárs alapítvánnyal. Az első körben program ötleteket vártunk a szervezetektől. Összesen 28 pályamunka érkezett, ebből az Ökotárs és az Autonómia alapítvány 16 szervezet pályázatát tartotta érdemesnek. Közülük 11 program került fejlesztésre.

A Zöldmunka program egyedi vonása, hogy amennyiben a fejlesztési fázisban kiderül, hogy egy pályázat nem számíthat támogatásra, de az ötlet jó, az Autonómia más programjaiban helyet kaphat.

A 11 fejlesztett projekt közül 9 kapott végül valamilyen formában támogatást az alapítvány részéről.

Roma Munkaerőpiaci és Gazdasági Programok

A 2001-ben életbelépett új támogatási stratégia értelmében a mezőgazdasági és a kisüzemi kézműves programok különváltak (roma mezőgazdasági fejlesztő és roma gazdasági programokra).

Ennek a programcsoportnak az eredete 1999-re, a közösségi ház programra nyúlik vissza. Ekkor helyi gazdasági fejlesztést támogattunk a tréning költségek és az elindulási költségek fedezésével. Akkor 137 résztvevő készített üzleti tervet, közülük 18-an kaptak végül támogatást. Ezt a programot a USAID támogatta. Következő évben a folytatást a UNDP finanszírozta: a nyertes 10 szervezet helyi képzése végén 138 fő vizsgázott le sikeresen.

2001-ben a pályázati rendszer első szintjén az alapítvány munkaerőpiaci képzéseket támogatott, a második szinten pedig az ezekhez kapcsolódó gazdasági, foglalkoztatási tevékenységeket.

Roma Munkaerőpiaci Képzés Program

A program célja a romák munkaerő-piaci helyzetének javítása, munkaerő-piaci integrációjuk és reintegrációjuk elősegítése volt. Előnyben részesültek azok a cigány civil szervezetek, amelyek tanfolyamunkkal OKJ-s, országosan elismert bizonyítványhoz juttatták hallgatóikat. A támogatott tíz szervezet képzéseit összesen 129 fő kezdte el, közülük 118-aj tettek sikeres vizsgát, túlnyomó többségük OKJ-s sikeres vizsgát szerzett. Közülük több mint százan az egyesületek által szervezet programok keretében már munkába álltak, többen a helyi munkaerőpiacon önmaguk próbálnak boldogulni.

Roma Kisüzemi Program

Erre a programra azok a szervezetek pályázhattak, amelyek a roma munkaerőpiaci képzés programunkat, vagy más munkaerőpiaci képzést sikerrel teljesítettek, és a kiképzetteket szeretnél valamilyen formában foglalkoztatni. Olyanok is jelentkezhettek, amelyek már működő tevékenységüket kívánják magasabb fejlettségi szinten folytatni vagy a résztvevők vállalkozóvá váláshoz akarnak segítséget nyújtani, akár vállalkozásfejlesztési szervezés képzésével is.

Húsz pályázat érkezett erre a kiírásra. A pályázók egyike sem készített komoly gazdaságossági elemzést, üzleti tervet, ezért lehetőséget biztosítottunk számukra, hogy kollégáinkkal együtt gondolják újra mire szeretnének vállalkozni. Ezek után a projekt menedzsment tréning során, ami fontos része volt a programnak, az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettünk a tervezésre, illetve a helyi erőforrások felmérésére.

Roadshow

Feltűnt, hogy sok elmaradott, munkanélküliségtől sújtott régióból kevés pályázat érkezik, itt fórumokat és pályázatíró tréningeket tartottunk. A találkozókat a roma közösségi központok adatbázisára támaszkodva szerveztük meg. Programfelelőseink és monitorjaink ezeken a megbeszéléseken elmagyarázták az Autonómia támogatásának lényegét, válaszoltak a kérdésekre. Hét helyszínen, összesen 82 településről 100 fővel találkoztunk, közülük 50-en pályáztak hozzánk a későbbiekben. Ezt a programot a Világbank regionális irodája támogatta.

Roma Gazdálkodó Közösségek Konferencia

(2001. szeptember 17-18, Budapest, Európai Ifjúsági Központ)

A kétnapos konferencia célja az volt, hogy a gazdálkodó roma civil szervezetek bemutatkozhassanak a lehetséges adományozóknak, a tágabb és szűkebb környezetnek. Meghívást kaptak roma és nem roma szervezetek képviselői, non profit és for profit gazdasági szereplők, hazai és külföldi adományozók. A vidéki résztvevőknek helyben biztosítottunk szállást és étkezést, a tanácskozás ideje alatt rendelkezésre állt számítógépes és internetes hozzáférés, a külföldi vendégek számára szinkrontolmácsolás is. Bemutattuk a Gazdálkodó Cigányok című kötetünket és két rövidfilmet egy-egy programunkról.

A 200 fős tanácskozás komoly sikert hozott a romák, a kormányzat, a külföldi és hazai adományozók és a szomszédos országok roma csoportjai számára egyaránt.

Könyvkiadás

Az Autonómia tíz éve
A 2000-ben szervezett konferencia anyagát magyar és angol nyelven az idei konferenciára adtuk ki. (Megjelenését az OFA támogatta)

Gazdálkodó Cigányok
Mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy folyamatosan nyomon kövessük a támogatott programokat, lehetőleg a támogatási szakasz után is rendelkezzünk információkkal a szervezetről, illetve a segítségünkkel beindult programok alakulásáról. Ez az egyik legfontosabb visszacsatolás az alapítvány munkájáról, hiszen ez alapján tudjuk megmondani, hogy munkánk mennyire eredményes, az általunk megfogalmazott és elérni szándékozott célok mennyire tarhatóak több év távlatában is. Ezért döntöttük úgy, hogy korábbi programjaink utóéletét, hatását egy kutatás keretében vizsgáljuk meg. A kutatást az alapítvány munkatársai végezték el Havas Gábor szakmai felügyeletével és segítségével. Az értékeléssel kapcsolatos első megbeszélésekre 1999 elején került sor, az esettanulmányok elkészítésére 1999 áprilisa és 2001 júniusa között. Az esettanulmányok az 1995 utáni "szegénység-cigányság" programok hatásait vizsgálják, gazdálkodási, szervezeti szempontból. 1995 és 1998 között összesen 151 ilyen típusú pályázat támogatását szavazta meg a kuratórium, ezek közül 15-öt kerestek fel munkatársaink és készítettek esettanulmányt. Végül öt került be a kötetbe.

Roma Közösségi Ház kutatási beszámoló
A kötet a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal és a Soros Alapítvány finanszírozásában elvégzett Roma Közösségi Ház kutatás beszámolójaként jelent meg.

Tolerancia Díj

Az alapítvány 1992 óta osztja ki a Tolerancia díjat azoknak az újságíróknak, akik a tolerancia ügyét előmozdítják. A tizedik alkalommal megszervezett ünnepség ez évben a Brit Nagykövetség épületében zajlott, ünnepélyes külsőségek között, nagy érdeklődés közepette.

2001-ben a zsűri (tagjai: Bíró András, Donáth László, Fodor Gábor, Halmai Gábor, Jancsó Miklós, Ludassy Mária, Orsós László Jakab) kategóriánként - írott, rádiós és filmes sajtó - egy-egy 500 ezer forintos díjat osztott ki a következő újságíróknak: Varró Szilvia, Rádai Eszter és Szádvári Lídia. Az úgynevezett egyforintos különdíjat szerkesztőségek kapták: Beszélő - Roma Dosszié -, Inforádió - Emberi Jogi és Kisebbségi Magazin -, RTL Klub - Akták -, MTV - Théma.

UNDP Oktatási Program

E program keretében meghívásos pályázatot írtunk ki. A meghívott szervezetek már működő vagy újonnan indított oktatási programra kérhettek támogatást. A pályázat célja az volt, hogy tanulási nehézségekkel küzdő roma gyerekek részére a helyi szervezetek olyan iskolarendszeren kívüli tanulási lehetőséget biztosítsanak, melyek segítségével a tanulók könnyebben tudják teljesíteni iskolai kötelezettségüket. A hat közösségi ház oktatási programjain a kétezer egyes év során mintegy 350 gyerek vett részt. A tanulók 88 %-a volt cigány származású. Programjaik két legkézzelfoghatóbb mérőszáma a tanulók érdemjegyeinek átlaga és a bukások száma. A 225 rendszeresen járó gyerek félévi átlaga 2,8 volt, ez az év végére 3,5-re javult. A bukások számában is javulás figyelhető meg. Míg félévkor az egy szervezetre jutó szám 19, év végén már csak 14 volt.

Tanulmányút

A World Learning 2001 nyarán július 10-e és 14-e között tréninggel egybekötött tanulmányutat szervezett romániai, a kormányzati és a non profit szektort képviselő résztvevők, melynek célja a magyarországi roma közösségi házak, a roma civil szféra, és a kisebbségi önkormányzati rendszer bemutatása volt. A tanulmányút technikai szervezését a DemNet Alapítvány biztosította, a tréneri feladatokat meghívásos pályázat során alapítványunk nyerte el.

Roma Teleház Program

A roma teleház program keretében a DemNet négy kelet-magyarországi roma közösségi házat támogatott abban, hogy a már működő funkciókat teleházas szolgáltatásokkal is kibővíthessék. A támogatás egyrészt a géppark megvásárlását jelentette, másrészt számítógépes képzések és működési költségek finanszírozását. Az alapítvány mentorszervezetként vett részt ebben a folyamatban Debrecenben, Kiskörén, Gyomaendrődön és Ózdon.

Roma Közösségi Ház kutatás

A kutatás a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, a hivatal PHARE irodája és a Soros Alapítvány pénzügyi támogatásával valósult meg. A vizsgálat célja az volt, hogy képet kapjunk arról, hogy milyen körülmények között, hogyan működnek a roma közösségi házak Magyarországon, milyen programokat valósítanak meg, kik működtetik ezeket, és mit gondolnak saját helyzetükről, különböző erőforrásaikról, a munkájukat meghatározó környezetről.

Rádió ©

Az Alapítvány a kezdetektől dédelgette egy roma rádió létrehozásának tervét. 1998-ban egy újságíró és egy kulturális szervező szakember segítségével megalakította a Rádió © Kisebbségi Műsorszolgáltató Kht-t, amely 2001-ben hétéves sugárzási jogot nyert el. A rádió létrejötte médiatörténeti esemény, folyamatos erkölcsi és anyagi támogatását az alapítvány továbbra is kötelességének érzi.

Vissza a foglalkoztatásba - az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának programja

Az alapítvány 2000 óta veszt részt menekültek támogatásában. Eredetileg csak a kisvállalkozás-fejlesztő programhoz nyújtottunk technikai segítséget, 2001-ben emellett beindult a foglalkoztatás elősegítését célzó program is. A program céljai a következők. A Magyarországon élő menekültek és befogadottak legális munkavállalásának segítése, munkahelyi tapasztalatszerzésük támogatása. A menekültekkel, befogadottakkal kapcsolatos előítéletek oldása a munkaadók körében. A Menekültek és befogadottak életkörülményeinek javítása a legális foglalkoztatás támogatásával. 2001-ben 30 támogatást osztottunk ki.

PAKIV

A Pakiv program világbanki támogatással jött létre, az Autonómia, a Rromani CRISS és a Freudenberg Stiftung hosszú ideje tartó közös gondolkodásának eredményeként. Célja Közép-Kelet-Európa országaiban helyi alapítványok létrehozása, amelyek a miénkhez hasonló módon fogják majd szolgálni a helyi roma civil társadalom ügyét, elsősorban a munkahely, munkaalkalom teremtés formájában.

A romániai, bulgáriai, szlovákiai és magyarországi roma fiatalokat civil vezetővé képző program első éve 2001 végén lezárult. A résztvevők saját hazájukban készülnek arra, hogy 2002 február elején egy magyarországi egyhetes találkozó keretében bemutassák projektterveiket. Közben bejegyzésre került a PAKIV Európai Roma Alap nevű alapítvány, amely a továbbiakban adományokat gyűjt és ad tovább elsősorban a helyi romák jövedelemgeneráló, munkaalkalom teremtő projektjeinek támogatására. Irodája Bulgáriában van. Alapítványunk a továbbiakban ennek szerződéses partnere lesz.

Phare Demokrácia Mikro-Projektek

1999-ben az alapítvány negyedik alkalommal írta alá az Európai Unió budapesti delegációjával a mikro-projektek lebonyolításához nyújtandó technikai segítségről szóló szerződést. Ez a 24 hónapos szerződés zárult le 2001 végén. A pályázó 552 magyar civil szervezet közül 85 nyert támogatást. A két év alatt az alapítvány a meghirdetésben, kiválasztásban, kapcsolattartásban, monitorozásban, a végső jelentések értékelésében vett részt, és segítséget nyújtott a delegációnak a felmerülő kérdések tisztázásában.

2001-ben főleg monitorozást végeztünk, és segítettünk a végső jelentések elkészítésében és értékelésében.

A programnak nagyon pozitív visszhangja volt helyi szinten, ahol egy kisebb összegű támogatás is nagy változást tud elérni.