Az alapítvány 1999 elején kezdte meg működését, fő célként a településen élő, továbbtanuló cigány fiatalok segítését tűzve ki. Első sikeres programjuk a mezőgazdasági alapismereti képzésük és vontatóvezetői tanfolyamuk volt. Az oktatási programokkal párhuzamosan megkezdték a Közösségi Ház létrehozásának szervezését, amelynek eredményeként augusztus 6-án sikerült átadni rendeltetésének az intézményt. Az említett programok beindítását az USAID, a DemNet és az Autonómia Alapítvány támogatása tette lehetővé.
A Közösségi Ház minden generáció számára nyitott. A fiatalok egyaránt részt vehetnek vallási, életmód, sport és kézműves foglalkozásokon, a legkisebbek számára rendszeresen játszóházat szerveznek. “Roma Rege” néven hagyományőrző egyesületet alapítottak, melynek munkájába az énekelni, táncolni, zenélni tudó fiatalokat sikerült bevonni. Az idősebb korosztály számára egészségvédő előadásokat szerveznek, a nyugdíjas klub is a Közösségi Házban talált otthonra. A programszervezés terén együttműködnek a Városi Családsegítő Központtal.
Az alapítvány lehetőségei a közeljövőben bővülnek: 2000-ben vehetik használatba a Közösségi Ház mellett található önálló épületet, ahol különböző képzési programjaik méltóbb körülmények között várhatják az érdeklődőket.
Cím: "Művelt Cigányifjúságért" Alapítvány
5502 Gyomaendrőd, Fő út 80.
Telefon/fax: 66/282-974