| |
Az Autonómia Alapítvány 1990-ben alakult független magánalapítvány. Célja a magyarországi civil társadalom fejlődésének elősegítése. Ezt elsősorban helyi civil kezdeményezések támogatásával kívánja elérni, amelyek során az emberek mozgósítják a rendelkezésükre álló helyi erőforrásokat is céljaik elérése érdekében.
Az elmúlt 15 év alatt
- mintegy 600 településen 1200 helyi kezdeményezést támogatott,
- 7 Roma Vállalkozó képző tanfolyamot szervezett,
- 1992 és 2002 között évente kiosztotta az újságíróknak szóló Tolerancia Díjat,
- 1994-ben létrehozta az első kisebbségi jogvédő irodát Magyarországon,
- 1995 és 2000 között technikai segítséget nyújtott az Európai Unió Magyarországi Delegációjának a PHARE Demokrácia Program Micro-project-jeinek lebonyolításában,
- 1995-1997 között Regionális Roma Programot bonyolított magyarországi, romániai, szlovákiai és bulgáriai roma csoportok és intézmények részvételével (jogvédő irodák felállítása, roma rádiók beindítása, vezetőképzés)
- 1996 óta a nemzetközi Pakiv kezdeményezés magyar résztvevőjeként a romániai Romani CRISS-szel, a németországi Freudenberg Alapítvánnyal közösen a közép-keleteurópai romák helyzetét javító új mechanizmusok facilitálásán dolgozik,
- 1999-ben technikai segítséget nyújtott a USAID számára a Roma Közösségi Ház program lebonyolításában (oktatás, vállalkozásfejlesztés).
- 1999-ben létrehozta a Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató kht-t, amely 2000 óta működteti Magyarország első Roma Rádióját, a Rádió C-t.
- 2000 és 2002 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága biztosította keretek között magyarországi menekülteket támogatott (kisvállalkozás fejlesztés, közösségfejlesztés, képzés)
- 2002-ben és 2004-ben technikai segítséget nyújtott a Világbank civil szervezeteknek szóló kisadományozói programjának lebonyolításához,
- 2003-ban roma vezetők számára szervezetvezetői képzést tartott (az egyéves képzést 27 fő végezte el),
- 2003-ban tíz roma szervezet számára mentori programot indított,
- 2003-ban a kolozsvári European Diversity Resource Center-rel együttműködve halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülések fejlesztésében vett részt. Feladata az etnikailag kevert kistelepülések által támogatása volt projektjeik kidolgozásában.
- 2003-ban kezdődött cseh és szlovák partnerszervezetek bevonásával a három országban élő roma aktivisták és vezetők komplex fejlesztő programja.
- 2002 és 2004 között kistérség-fejlesztési programot bonyolított az Európai Uniós EQUAL program keretén belül a romák helyzetének javítása érdekében munka alkalom teremtés, oktatás, emberi jogok, és közösségfejlesztés kérdéseire fókuszálva,
2004-ben emellett
- helyi szervezetek részvételével munkaerő-piaci programot bonyolított "Az előítélet-mentes foglalkoztatásért Tolna megyében" címmel,
- technikai segítséget nyújtott a Világbanknak civil szervezeteknek szóló kisadományozói programjának lebonyolításához,
- folytatta a UNDP támogatásával 2002-ben kezdett energiahatékonysági programot a romák által sűrűn lakott térségekben,
- segítséget nyújtott az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Roma Integrációs Igazgatóságának cigány kisebbségi önkormányzatok és roma civilszervezetek pályázati kapacitásának bővítését célzó pályázatának menedzseléséhez, és
- pályázati tanácsadást végzett az ESZA kht.
részére.
- 2005-ben elkezdte a "Borsodi Romák Innovatív Társadalmi és Gazdaságfejlesztési programja" című többéves EQUAL program megvalósítását (munkaalkalom teremtés, képzés, kistérség-fejlesztés), a program 2007-ig tart.
- 2005-ben folytatja a helyi szervezetek részvételével "Az előítélet-mentes foglalkoztatásért Tolna megyében" munkaerő-piaci programot.
- valamint az Oktatási Minisztériumnak nyújtott technikai segítséget a roma közösségi házak című támogatási programjához.
- Phare Micro program keretében megkezdte a Drámapedagógiai módszer bevezetése a roma közösségi házak tevékenységi körébe című projektet.
- A Phare Macro program keretében megkezdte a Civil szervezetfejlesztés és EU-s tudástranszfer Vojvodinában című programot.
- Az Alapítvány PAKIV programja keretében elkezdte a Transnational learning on local partnerships and action plans to combat poverty and Roma exclusion című nemzetközi program megvalósítását.
- Az Alapítvány "Befektetés a jövőbe" című gazdaságfejlesztési programja 2005 novemberében indult a FOSI támogatásával.
- Roma gazdaságfejlesztő programja keretében szoros együttműködésben a Mikrohitel Rt-vel, helyi roma vállalkozások támogatásához nyújtottunk szakmai-technikai segítséget.
|
|