A cigányok első magyarországi megjelenése a XIV. századra tehető, s azóta a XX. század elejéig több hullámban érkeztek az ország területére. A történelmi források szerint a politikai hatalom a kezdetektől törekedett a cigányok társadalmi integrálására, majd asszimilálására – több kevesebb sikerrel. A vándorló cigányok letelepítését célzó rendeletek hatására az 1893-as cigányösszeíráskor már a népcsoport közel 90 százaléka huzamosabb ideje egy helyen élt. A Horthy-korszakban további letelepedést szorgalmazó intézkedések születtek, a cigányok többségét a mezőgazdaságban foglalkoztatták, leginkább napszámosként. Az ipari fejlődés ekkorra már teljesen háttérbe szorította a kézműipart, köztük a hagyományos cigány mesterségeket. A II. Világháború során a holokausztnak több ezer magyarországi cigány áldozata volt. 1945 után, a kommunisták hatalomátvételét követően a cigányok életkörülménye továbbra sem változott, a társadalom legszegényebb rétegét alkották.
A helyzet megváltoztatására irányuló elképzelések akkor fogalmazódtak meg a pártvezetés részéről, amikor az extenzív iparfejlesztés következményeként munkaerőhiány lépett fel. A cigányok rossz szociális helyzete megnehezítette integrálásukat a munkaerőpiacra, ezért 1961-ben párthatározat formájában a cigányok életkörülményeinek javítását célzó programot hirdettek meg. A telepek felszámolását csökkentett komfortfokozatú lakások („CS” lakások) építésével és kamatmentes, hosszú lejáratú kölcsönökkel igyekeztek elérni. A politikai enyhülés lehetővé tette, hogy Kemény István szociológus és munkatársai 1970-71-ben reprezentatív cigányvizsgálatot végezhessenek. A vizsgálat – többek között – felmérte a cigányok munkaerő-piaci helyzetét is: e szerint a munkaképes korú cigány férfiak foglalkoztatottsága (85,2%) közel azonos volt, mint a nem cigány férfiaké (87,7). Az ipar szakképzetlen munkaerő-szükséglete, a teljes foglalkoztatottságot célul kitűző pártprogram, a szociális juttatások bejelentett munkahelyhez kötése és a bértömeg-gazdálkodás következtében a nyolcvanas évek közepéig a kedvező foglalkoztatási mutatók alig változtak.
A rendszerváltás (1989) eredményeként létrejött politikai és gazdasági légkör a cigányok életét is megváltoztatta – az esetek többségében kedvezőtlenül. Az új piaci viszonyok között a munkaadók elsősorban a képzetlen munkaerőtömegtől váltak meg, a cigányok nagy része is kiszorult a munkaerőpiacról. A szegénység újratermelődéséhez az is hozzájárul, hogy a cigányok többsége az ország gazdaságilag legelmaradottabb régióiban lakik. A szegénység mellett továbbra is probléma a cigány gyerekek szegregált oktatása. Az 1993-as reprezentatív cigánykutatás adatai alapján a regisztrált cigány munkanélküliek közel négyszer annyian vannak, mint a nem cigányok. A közel félmilliós cigány népesség – a legnagyobb magyarországi kisebbség – számára a nagyarányú munkanélküliség továbbra is az átlag alatti életszínvonalon való létezést teszi lehetővé.
A szocialista rendszer idején működő teljes foglalkoztatás a rendszerváltással egyidejőleg megszűnt, ezzel egyidejűleg a kiépülő modern gazdasági szerkezetben nagyon sok ember nem találja a helyét. A magyarországi cigányságot ez a két folyamat egyszerre érte el. Mindez azt eredményezte, hogy az elmúlt tíz év alatt azon munkahelyek közel kétharmada szűnt meg, amit korábban cigány foglalkoztatottak töltöttek be. A foglalkoztatást, a munkaerő-piacot érintő változás drámai volt az egész magyar társadalomra nézve, de a cigányságot – a statisztikák alapján – kétszer, háromszor inkább sújtotta ez a sokk.
Mindezen folyamatok okait keresve három tényezőt kell kiemelni. Az első, az iskolázottság területén mutatkozó hátrányok, míg a Kádár rendszer alatt a nyolc osztály elvégzése elégséges volt az elhelyezkedéshez, ma már sok esetben a szakmunkásképző bizonyítvány sem elegendő. Második okként azt lehet kiemelni, hogy a magyarországi cigányság túlnyomó része aprófalvakban, gazdaságilag elmaradott és a munkanélküliség által amúgy is sújtott területeken, településeken él. A harmadik ok a korábbi szakmákban keresendő: a romák jelentős része olyan iparágakban dolgozott, amelyek a rendszerváltáskor elsőként mentek tönkre, az ott megszerzett tudás és tapasztalat pedig nem, vagy csak nagyon nehezen hasznosítható más területeken. Mindezen okok és az általuk kiváltott folyamatok arra kényszerítik a romákat, hogy minél inkább a szürke és feketegazdaságban dolgozzanak, keressenek lehetőséget a megélhetésre.
TOVÁBB
