AUTONÓMIA ALAPÍTVÁNY AUTONÓMIA FOUNDATION
  Bemutatkozás Programok    Equal    Támogatóink Kurátorok Munkatársak Éves beszámolók   Letöltések  
Hajdúszovát Debrecen Pécs Gyomaendrőd Kisköre Ózd Nagykanizsa Ózd
 
 
A program leírása
 
 

Az Autonómia Alapítvány - a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) közösen, a USAID pénzügyi támogatásával - 1999 novemberében új pályázatot hirdetett meg. A program az 1998/99-es évi Roma Közösségi Központ támogatási program folytatásaként került meghirdetésre, ugyanakkor nemcsak a korábbi támogatott szervezetek számára. A program neve Roma Munkaerő-piaci Képzés, célja pedig a romák munkaerő-piaci helyzetének javítása; munkaerő-piaci integrációjuk, reintegrációjuk elősegítése a roma szervezetek által koordinált, lebonyolított képzések és ezt kiegészítő projektek segítségével.

A pályázat résztvevői kizárólag roma civil szervezetek lehettek. A pályázati program keretében eredetileg 10 roma szervezet képzési programjának támogatására nyílt lehetőség, végül 8 pályázat támogatása valósult meg. A pályázatok értékelésénél előnyt élveztek azok a pályázók, amelyek a romák munkaerő-piaci helyzetének javítását biztosító módszerek fejlesztését, terjesztését, kísérleti munkaszervezési formák meghonosítását tűzték ki célul, illetve amely programok munkaerő-piaci tréning részéhez közvetlenül kapcsolódott foglalkoztatási, munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő blokk.
Ugyancsak előnyt élveztek azon pályázó szervezetek, amelyek együttműködést alakítottak ki, vagy már meglévő együttműködést tudtak dokumentálni a helyi munkaerőpiac állami és piaci intézményeivel, munkaadói és munkavállalói oldalon szereplő résztvevőivel. A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kellett egy, a program szakmai alapját képező helyi erőforrás-felmérést is.

A program három egymásra épülő modulból állt:
  1. Projekt-menedzsment tréning a szervezetek vezetői, programvezetői számára, amely a helyi munkaerő-piaci, valamint a szervezeteket érintő erőforrás-felmérés pontosítását is magába foglalja,
  2. A támogatott egyesületek által szervezett és lebonyolított munkaerő-piaci tréningek,
  3. A programban résztvevő személyek elhelyezkedését segítő programrész.

Projekt-menedzsment tréning:

A tréningen a résztvevők a programtervezésről, kivitelezésről, emberi erőforrás-gazdálkodásról szerezhettek elméleti és gyakorlati ismereteket. Emellett a szervezetek egyfajta tutorális képzésben részesülhettek, ennek alapján – amennyiben ez szükséges volt – pontosíthatták a tervezett munkaerő-piaci tréninget, valamint a program megvalósítását érintő, szervezeten belüli munkamegosztást is.

Munkaerő-piaci tréningek:

A munkaerő-piaci tréningeket a pályázó szervezeteknek kellett megszervezni és lebonyolítani. A tréningeknek a következő kritériumoknak kellett megfelelniük:

  1. a helyi munkaerő-piaci problémákra reagáljanak,
  2. regionális hatásúak legyenek,
  3. tartalmazzanak megvalósítható elképzeléseket a tréningen résztvevők későbbi foglalkoztatására, munkaerő-piaci reintegrációjára.
A Roma Munkaerő-piaci Képzés program keretében az Autonómia Alapítvány nem támogatott
  • olyan tréningeket, amely kizárólag a Munkaügyi Központok vagy egyéb állami szakképzési szerv által megvalósított képzést foglalt magába,
  • képzési elemet nem tartalmazó foglalkoztatást,
  • Munkaügyi Központ vagy más állami szakképzési szerv általi képzés önrészét.

Ugyanakkor a fent említett képzési formák részét képezhették a pályázati programnak, abban az esetben, ha a tréning foglalkoztatási blokkal egészült ki.

A pályázat keretében a szervezetek maximum 1,3 millió Ft-ra pályázhattak, ez teljes mértékben vissza nem térítendő támogatás volt.

A munkaerő-piaci tréningek 2000 márciustól zajlottak szeptember-októberig.

A program végén az egyesületek további (összesen 3 millió foring) támogatásra pályázhattak, ebből a foglalkoztatási, elhelyezkedési blokkot tudták beindítani.

A program során támogatott szervezetek:

Település Szervezet Támogatás
Ózd Ózdi Cigányok Szövetsége 883 000 Ft
Debrecen Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete 1 128 800 Ft
Nagykanizsa Zalai "A Nostru" Egyesület a Zalai Cigányság Jogaiért 1 300 000 Ft
Ózd JSZM Alapítvány 517 315 Ft
Hajdúszovát Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület 941 292 Ft
Pécs Etnikai Fórum Pécsi Szervezete 1 121 250 Ft
Kisköre Lungo Drom Kiskörei Tagszervezete 1 300 000 Ft
Gyomaendrőd A "Művelt Cigányifjúságért" Alapítvány 1 277 000 Ft
Összesen   8 468 056 Ft

TOVÁBB


fel